10-ből 7 nyugdíjas megbánta, hogy nem takarékoskodott

2015.04.13 21:38
Felértékelődik az öngondoskodás: a társadalom elöregedése miatt az állami nyugdíjak csökkenhetnek a következő évtizedekben, ezért is elengedhetetlen, hogy időben elkezdjünk félretenni anyagi biztonságunk megőrzéséért. Legújabb sajtóközleményünk ennek fontosságára hívja fel a figyelmet.

 

Számos felmérés rámutatott, hogy jelenleg nem tulajdonítunk elég nagy jelentőséget a megtakarításoknak, holott a pénzügyi döntésekre vonatkozó elszalasztott lehetőségek között első helyen szerepel az, hogy nem teszünk félre nyugdíjas éveinkre. Pedig tartunk attól, hogy megfelelő tartalék nélkül nem leszünk képesek finanszírozni kiadásainkat a visszavonulásunkat követően, de legalábbis alacsonyabb életszínvonallal kell majd számolnunk.

 

A mostani nyugdíjasok kétharmada mindezt meg is tapasztalta, csökkentek a bevételeik. 70%-uk ennek megfelelően megbánta, hogy nem tett félre, talán éppen ezért látják most már úgy, hogy a legjobb pénzügyi tanács, amit valaha kaptak, az volt, hogy fiatalon kezdjenek el megtakarítani. Ehhez a – fiatalon elkezdett, hosszú távú – nyugdíjcélú megtakarításhoz a Generali Biztosító többféle lehetőséget is kínál: a rugalmasan alakítható megtakarításra vágyóknak, a kockázatvállalásra nyitottabbaknak a befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítást, amellyel különböző kockázati szintű eszközalapokból saját befektetési portfólió állítható össze, kihasználva az alacsonyabb és magasabb kockázatvállalási lehetőségeket. A maximális biztonságra törekvő kockázatkerülőknek pedig a klasszikus nyugdíjbiztosítást.

 

Nyugdíjbiztosítás = kockázatvállalás?

 

„Az emberek többsége kockázatkerülő: nehezen tűrik és igyekeznek is elkerülni a kockázatvállalással járó bizonytalanságot, nehezen birkóznak meg a veszteséggel. Körülbelül három egységnyi nyereség képes kompenzálni egy egységnyi veszteséget, azaz a veszteség nagyobb fájdalmat okoz, mint amekkora örömöt az ugyanakkora nyereség. Az is eltántorítja az embereket a kockázatvállalástól, hogy sikertelenség esetén mások és saját maga is felróják neki a kudarcot” – mondta a kockázatvállalás kapcsán Faragó Klára, az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének professzor emeritusa.

 

Aki teljes biztonságra vágyik, aki pontosan szeretné tudni, mennyi megtakarítással számolhat majd, aki nem szeret a megtakarítások rendszeres lekötésével, befektetésével foglalkozni, aki inkább kockázatkerülő, érdemes klasszikus nyugdíjbiztosítást választania.

 

„A klasszikus nyugdíjbiztosítás ideális módja a kockázatok elkerülésének. Éppen ezért a törvény által a nyugdíjbiztosításokkal szemben elvárt tulajdonságoknak megfelelően, a kötelező biztosítási elemek és az adójóváírás beépítésével alakítottuk ki Jövőkép klasszikus nyugdíjbiztosításunkat, amely már kisebb összegű rendszeres befizetés mellett előre garantált lejárati összeggel biztosítja, hogy a jövő nyugdíjasainak ne kelljen megbánniuk, hogy nem tettek félre” – tette hozzá Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítási igazgatója.